Awkward

Először is elnézést szeretnék kérni, hogy ilyen sokára hoztam az új részt.  Remélem azért páran folytatjátok a blogom  olvasását :)) . 


*-és akkor kinyitottam a kapu.Amit láttam megdöbbentett*

Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy amit nem láttam, szememmel aggódva kutattam az udvar minden egyes pontját és nem láttam SEMMIT. Nem értettem, hiszen tisztán hallatszódott, a kiáltás az udvarból jött. Beléptem a kertbe és kutatni kezdtem, közben Aria és Emily összeszedve minden bátorságukat utánam jöttek. Kutattam kerestem a barát nőimmel és nem találtuk a hang forrását, benéztünk minden egyes bokorba,  kövek alá, mintha egy ekkora fiú befért volna egy kő alá. De amire rátaláltunk az a nagy büdös semmi.

Visszaballagtam a lámpákhoz összeszedegettem, és közben könnyek gyűltek a szemembe, mert tudtam eljött az a pillanat amire egyikünk se várt, habár lehet a többiek nem sokat gondolkodtak ezen. Lassan rakosgattam a fényforrásokat egymás mellé fel a polcra. Amikor visszaértem a fiúk és lányok társaságába, Hanna körül ült mindenki Aria és Emily a kezét fogtak. Jaj ne, elmondták  nekik a kiáltást. Persze a többieknek is joguk volt tudni róla, de várni kellett volna vele. Megköszörültem a torkom és mindenki rám nézett. Itt volt az idő, hogy közöljem a többiekkel a szándékom ami pár perce még könnyeket csalt a szemembe:

-Át kell mennünk Niall szüleihez, közölni a tényeket-csendesedtem el a mondat végére.
-Nem kereshetnénk még egy kicsit előtte?-kesergett Hanna.
-Hanna...... te is tudod-sírtam ismét.

Egy kérdés lebegett mindenki szeme előtt:   ki megy közölni a helyzetet? Nem akartam elképzelni se milyen lehet közölni valakivel egy ilyen dolgot. Senki nem szólt, nagyszerű megint én kell, hogy megtörjem a csendet.

-Ki megy?
 *Csend, a nagyon nagy fájó csend, ez borította be a helységet.*
-Valakinek meg kell tennie, és nem én leszek az, elég volt a kiáltás után szaladni.
-Milyen kiáltás?-nézett rám Ali.

Nagyszerű szóval nem mondták el, én tettem.

-Az előbb mikor a házba mentünk a lányokkal kiáltást hallottunk Niallék háza felől, az ő kiáltását, de nem volt ott, biztos csak képzeltük.
-Egyszerre mind a hárman, most csak ugratsz ugye?-nézett rám furcsán Loui és felemelte a hangját.- Miért nem szóltatok?
-Mit mondtunk volna? Fussatok, hallom ahogy a haverunk ordít?- kiabáltam.
-Legrosszabb esetben, de legalább szóltatok volna-feleselt.
-Hagyjátok abba, MOST-lépett közbe Liam.
-Majd ti eldöntitek nélkülem ki megy a híreket közölni-és átmentem a   házunkba.

Utálom ha valaki csendre int, vagy kiabál velem, és nem is tűröm.

*Liam szemszöge*

Nagy levegőt vettem, soha nem gondoltam, hogy kiabálással kell a vitatkozó feleket lenyugtatni, de most nem volt más választásom. Aria és Alison Spencer után szaladtak, nem tudom, hogy vigasztalni visszahívni akarták, vagy csak menekültek a nyomás elől.

-Én megyek-szögeztem le.
-Nem mehetsz egyedül, nagy lenne a feszkó, veled tartok-mondta határozottan Louis.
-Rendben.
Felálltam..-Most akarsz menni? Nem akarsz kicsit várni?-nézett rám kérdőn.
-Mégis mire? Egy újabb kiáltásra?
-De nem készültem fel.
-Hogy tudsz felkészülni arra, hogy bárkivel is közöld: Eltünk a Fia!?-ez engem is elgondolkodtatott: Mit teszünk ha ott leszünk? Becsöngetünk ez világos, de utána? Valamint, mindenki szomorúan nézett rám, nem értettem miért utána akár egy villám csapás beugrott, most mondtam ki, és nem csak én bármelyikünk, hogy  eltűnt.
-Gyere-néztem rá-gyere most vagy soha.

Felállt és elindultunk, soha nem volt még ilyen rövid ez a kis táv mintha egy pillanat alatt ott termettünk volna az üvegezett fehér ajtós ház előtt.
Kezem a csengő felé emeltem, mielőtt megnyomtam nagy levegőt vettem és elgondolkodtam, mindenen, hogy mit akarok mondani, hogy akarom mondani. Nem tudom meddig gondolkodtam, de egy erős ütést éreztem a másik kezemen odapillantottam, és Louis nézett rám kérdőn:

-Nem tudod, hogy kell csengetni?
-Nem azt nem tudom. Hanem, ezt az izét közölni.
-Majd segítek de ahhoz be kell csöngetni.

Megnyomtam, nem volt visszaút, nem futhattunk csak úgy el mint gyerek korunkba mikor játszottunk.  Itt kellet maradnunk, anélkül, hogy elsírnám magam, főleg Louis előtt.

*Louis szemszöge*

Talán nem hallották a csengőt? Liam felé fordultam, hogy megmondjam neki, nyomja meg a csengőt de akkor úgy láttam mindjárt sír. Gyorsan elfordultam, nehogy vigasztalnom kelljen.Árny látszott az üvegen keresztül, valaki közeledett, és még azt sem tudja mi felé. Idegesen lépkedtem egyik lábamról a másikra, megigazítottam magamon a sapkám, ami enyhén feltolva takarta a hajam egy részét. Ez nem igaz nem sírhatok, mi a fene? Ez könny? Tapintottam a szemem sarkához, majd gyorsan elrántottam onnan a kezem mikor az ajtó kitárult előttünk. Ott állt Niall bátja Greg. Mit keres itt? Nem nászúton van? Jaj ne még egy szomorú arc lesz előttünk.

-Bocs, hogy megvárakoztattunk titeket, csak....
-Hidd el nem gond-vágtam a szavába.
-Oké, miben segíthetek Niall itt hagyott valamit? Lehozzam?-nézett csodálkozva.
-Magát hagyta el-mondtam határozottan. Liam megütött és rám nézett mérgesen .
-Attól tartok nem értem-mosolygott.

Most meg mosolyog,  ez se lesz sokáig így.

-Esetleg bemehetünk?- böktem a háta mögé az ujjammal.
-Ömm persze-állt arrébb.

Megragadtam Liam karját és magam útán húztam, inkább rángattam a nappali felé. Leültem és Liamet lerántottam magam mellé.
-Én beszélek, felfogtad?-súgta oda nekem.
-Oké főnök-mosolyogtam, kíváncsi voltam mi sül ki ebből.

Greg bejött, egyedül.

-Idehívnád a szüleid?Kérlek...-mondta Liam alig hallhatóan.
-Ömm persze-szerintem egyre jobban furcsállta a helyzetet.

Bejött Maura és Greg. Hol van Bobby? Ne kelljen már tovább húznunk.
-Bocsánat, hogy megvárakoztat titeket, de Bobby ragaszkodik hozzá, hogy hozzon nektek teát.
-Nem kell a tea, nem maradunk sokáig-udvariaskodott Liam.
-Kérem hívja ide- mondtam gyorsan, fogtam, hogy nem fognak a szívükbe zárni ezzel a viselkedéssel, de Liamével sem, hiszen azt fogom nekik mondani, hogy a fiúk nincs sehol.
-Hívom is-ment ki Greg.

Ismét csend uralkodott körülöttünk, utálom ezt, de jobb mintha megkérdezné, hogy milyen volt a "bulink".

-Na és milyen volt az ott alvás?-ilyen nincs, a gondolatomba lát? Na mondjuk akkor nem kérdezgetne ilyeneket.
-Nos hát.....-belépett Greg és Bobby, ennyire még nem örültem meg nekik, SOHA. Na talán mikor a rendőrségre jöttek értünk, de az másik sztori.
-Nem habozhatunk, minden perc fontos- kezdte a diplomata beszédet Payne úr.- Tegnap, vagyis ma hajnalba mikor felkeltünk, borzasztó dolgot vettünk észre. Egész hajnalba ez a hideg rázós dolog után kutattunk, meg kell érteniük mindent megtettünk.
-Az Isten szerelmére Liam! Niall eltűnt- vágtam közbe, hiszen "minden perc fontos".